A hold börtönében

Antikvár Könyv

Adatok:

Szerző: Heinlein, Robert A.

Kiadó: Metropolis Media

Kiadás éve: 2010




Értékelések:

5.0

A pontok átlaga


1 értékelés

Írj értékelést

Ajandekutalvány
  „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ugrásnak köszönhetően immár iparosodott az egész égitest. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg. Ez azonban természetes, a Hold ugyanis egy ideje gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra.
A „holdlakók” felnövekvő új nemzedékében aztán igény ébred a függetlenségre, arra, hogy a Hold a maga ura lehessen. A Föld kormányainak ez persze nem tetszik, úgy döntenek hát, akár erővel is megőrzik fennhatóságukat. Az elszabadult indulatok elkerülhetetlenül háborúba torkollnak.
Mannie, a félkarú komputertechnikus akaratán kívül keveredik bele a politikai játszmákba, amikor a Hold legnagyobb szuperszámítógépe meghibásodik. A hiba azonban egyáltalán nem az, aminek látszik: HOLMES IV egyszerűen öntudatra ébredt, és úgy döntött, kiveszi részét az emberek függetlenségi háborújából.

Az SF első Nagymestere ezzel a Hugo-díjas regényével írta bele magát kitörölhetetlenül az irodalomtörténetbe. A Hold börtönébent három ízben szavazták az olvasók minden idők tíz legfontosabb SF-műve közé.

„Az ő ötletei jelölték ki a mi utunkat.” – Tom Clancy

„Egy szó jut eszembe róla: kihagyhatatlan.” – Robert Silverberg

„Robert A. Heinlein talán minden idők legfontosabb SF-írója.” – The Science Fiction Encyclopedia

Nincs más termék ebben a sorozatban.

Értékelések

5.0

A pontok átlaga

1 értékelés alapján
  • 1
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0

Értékeld ezt a terméket és írd meg a véleményedet

Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás
  • Az íróról szóló rövid részben szerepel valami olyasmi, hogy Heinlein az egyik legjelentősebb sci-fi író, akitől magyarul viszonylag kevés írás jelent meg. Én úgy gondolom méltatlanul kevés. Szerintem Asimovval egyenrangú író, aki - az általam olvasott regényeiben (Angyali üdvözlet, Galaxis polgára, Starship Troopers) - alapvetően társadalom-kritkát fogalmaz meg, a társadalmunk viselkedésére, reakcióira mutat rá egy-egy sci-fi történet keretein belül.
    A hold börtönében szintén illeszkedik ehhez a vonulathoz az én olvasatomban, de mindezt egy pergő, izgalmas, élvezetes történetmesélésbe csomagolja. Nagyon szerettem olvasni, ami azzal járt, hogy viszonylag keveset aludtam miatta. A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy a professzor társadalmi rendszerkritikáinak több elemét akár a mai magyar társadalomra is tudtam értelmezni. Szerintem zseniális írás.
    Aki olvasott már Heinlein-t és szerette, annak biztosan tetszeni fog.
    Aki még nem olvasott tőle regényt/novellát, annak jó alkalom az ismerkedésre.
    Mindenkinek merem ajánlani, aki az igényes sci-fit szereti.

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 18000,- fölött, kizárólag GLS szállítás esetén.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat

Írj értékelést!