Gro-Ugon farkasai

Értékelések

Magyar Gergely : 2012-07-13 21:42:08
Régóta várt kötetről van szó, hiszen a pályázatot nem most írták ki a novellákra. Csak gondolhatjuk, hogy nem volt problémamentes a kiadás, távolról figyelve az eseményeket és botrányokat. De megszületett, mint a kiadó első igazi „Chapmantelen és Reniertelen” műve, új szerzőkkel és hát mindez látszik is rajta.
A borító rögtön kérdéseket vet fel az Ynevet kicsit ismerő olvasóban, ugyanis az egyébként a Tuantól megszokott színvonalú, szép borítófestményen a kard lovaggal verekedő orkoknak érdekes a megjelenésük. Az ábrázolt hét orkból négy (a jobban látható, előtérben lévők) ugyanis olyan hajjal rendelkezik, hogy azt a varkocsot még a lányok is megirigyelnék. Ha gúnyos akarnék lenni azt mondanám, hogy minden bizonnynal 4-5 ezer ork maroknyi túlélőjével van dolgunk, és ők pont a legkülönlegesebbek, mert a Summarium szerint ugye jó, ha ezer orkból egynek van erős arcszőrzete és haja, ám valószjnűbbnek tartom, hogy az alkotó inkább csak nem volt tisztában a MAGUS orkjainak sajátosságaival, (bár a zöld bőrszín szerencsére elmaradt), ám nagyobb baj az, hogy erre senki sem figyelmeztette!
A kötetben kilenc novella található, igaz, ebből négy csak átkötés. A korábbi Alidaxi/Bíbor gyöngyökből már ismert felvezető-átkötő novellácskákat Reniertől átvevő „ifjú tehetség” átkötései egész jóra sikerültek, igaz, hogy túl rövidek ahhoz, hogy igazán meg lehessen tudni belőlük valamit, és emellett nem sok közük van az utánuk következő novellákhoz; ezt csak nem sikerült hűen átvenni a korábbi kötet valóban felvezető jellegű, konkrét szálakkal kapcsolódó, a novellát kiegészítő átkötéseitől. Viszont az átkötések, ha a többi írással nem is, azonos szereplőkkel összefüggenek egymással, és mintegy párhuzamos történetet alkotnak, minőségüket tekintve jól és érdekes képekkel, gondolatokkal, kár, hogy csak ilyen röviden. Csendben teszem hozzá, hogy lehet, megérdemelt volna egy külön, önálló „nagy” novellát is. Nekem különösen tetszett a paplovagi varázslat, és az Orwellának szánt áldozat leírása.
Nézzük a többi novellát.
Kicsit félve kezdekbele, mert tényleg nem akartam, pozitívan álltam hozzá, de O’Connor megint csak a szokásos színvonalat hozta. A Holdárnyék 1 (korábbi, és mostani fejezetcímén Darton nevében) egy már egyszer megjelent alkotás. Nem tudom, hogy ez a húsz oldal megérte-e azt, hogy el lehet mondani, a Tuannál most már bátran hagyománynak nevezhető jelenséget, miszerint lassan nincs olyan MAGUS novellás, amibe ne kerülne bele ismétlés. Mert igen, kapcsolódik, mert azonos az egyik szereplő, és rá lett írva a következő mű... de ha jobban megnézzük, fölöslegesen, olyan csak azért is ízt kelt a bekerülése. Igaz, húsz oldalnyi „már látott” írás miatt sírni sem való sokat, főleg, ha azt nézzük, hogy végül is pár mondat át lett írva benne.
A Holdárnyék 2 is beáll a sorba, sajnos. Az egyébként pörgős, élvezetes, és SOK érdekes gondolatot tartalmazó novella, vagy inkább az írója továbbra sem tud elszakadni Crantától, - meg a repüléstől sem, ez kell minden novellába... – és bár Gro-Ugonnak álcázva, de megint csak Crantával kell foglalkoznunk (bár az intenzitás egyre csökken). Emellett Ynev világával kapcsolatban olyan pontatlanságok kerülnek felszínre ismét, melyet csak egy picit több odafigyeléssel el lehetett volna hagyni... Például nem értem, mióta nevezik „Uniónak” az Északi Hármak, vagy az Északi Szövetség államait, mikor mindenki tudja, hogy a Dwill-Unió az „Unió”, és persze, igen, szövetség az is, ám mégiscsak megkavaró gondolat pont ezt a szót alkalmazni. Továbbra is kavarják, melyik hold is bukkan fel elsőként... persze, hogy itt a Vörös a második. Érdekes az Ereni Hercegi Tanács ábrázolása is, mert az eddig ismert (Arel, Uwel, Kyel – 1TK és Summarium – meg mellesleg a copy-paste folyamat eredményeképpen UTK is) ereni főpapjai helyett itt már négy isten szolgája, Arel, Dreina, Uwel és Kyel főpapjai a tagjai egyházi részről a tanácsnak. Ha ehhez hozzávesszük a Szürkecsukylások Kyel, Uwel, Darton –hármasát ugyanerre, teljes a káosz... de ez ugye nem a Tuan szaklektorainak hibája – ellentétben a többivel. Ellenben az már érdekes, hogy a saját világleírásukat miért nem veszik figyelembe egy saját kiadású könyvben?
Hasonlóképpen érdekes az a kép, mely szerint a „Kígyóhajú végzett Rualan főpapjaival, az anyrokkal”... holott régóta ismert az is, hogy minden kyr tartománynak, így Rualannak is EGY anyrja és tíz hatalmasa volt.
Érdekes pontatlanságokat fedeztem fel a Darton-pap alakja körül is, aki pyarroni vallású lévén, Morgenát ajánlja Noir helyett, és áldozótőre is van, holott az az emberáldozó vallások sajátja. (igen, tudom, hogy Dartonnak főleg vérel kevert bort áldoznak, ám javasolnám megnézni, hogy a MAGUS irodalmában mire, hányszor, milyen értelemben használják az áldozótőr fogalmát.)
Mindezek az apróságok számomra szemet szúrtak, ám az egészet csak a végén (a szokásos hollywoodi világvége, minden ég, mindenki hal, és az utolsó pillanatban megmenti a hős a világot – meg repül is) lévő kép rontotta el, a poénnak szánt western-film elem, melyet azt hiszem, nem kell részleteznem, miért nem illik egy ynevi alak szájába. Kár volt – az én személyes megítélésem szerint - egy ilyen poénnal tönkretenni az egyébként olvasmányos történetet.
A Rozsda a kardon című írás nekem nagyon tetszett, mind ötletében, mind leírásában, az önmagával bosszút álló hős szenvedésének megjelenítése. Tetszett Gro-Ugon ábrázolása is, a kietlen vidék, a reménytelenség és kilátástalanság, ami az ott ragadottakra vár. (ez egyébként az O’Connor novelláról is elmondható, szintén pozitívumként)
Az Örökség végre az orkokról szól; a rövid, ám élvezetes mű színtén az író szokásos színvonalával készült, és ez itt kifejezetten pozitív jelző. Arról a magyarázatról sem felejtkezett el, hogy mit is keres Oothr és híve Gro-Ugonban. Igaz, ennek meg így kicsit megint olyan légy-elefánt felelet szaga van, mint annak idején O’Connor novellája az Alidaxi gyöngyökben.
A Farkas dala szól is végre arról szól, amiről „kellene”, az orkokról, és hogy „Gro-ugon külön utakra lép”, azaz felbomlik a Kard-lovag és ork „kényszerszövetség”. Enélkül a novella nélkül nemigen derülne ez ki, holott annak idején így lett meghirdetve a pályázat – igaz, a kiadó szíve joga utólag módosítani a témán, és akár Crantai szellemekről is szólhat egy gro-ugoni mű.
A kötet vége szerint folytatása is lesz, vegyes érzelmekkel várom. A kötet végére egy mini szószedet is került, igaz, csak négy kifejezéssel (3 új) de legalább van, jelezve, hogy ez a szokás (KM-ként azt mondom, nagyon helyesen) megmarad.
Összefoglalva egy vegyes színvonalú, a szokásos Tuan-betegségekkel is rendelkező, ám azért szintén a szokásos olvasható és élvezhető kategóriájú novelláskötetet sikerült alkotni. Szerintem hibái ellenére azért több olvasást is megér.
4622