Barrayar

Cordelia Naismith mindent feladott Aral Vorkosiganért, akit ellenségként ismert meg az Escobari Háborúban, és aki végül meghódította a szívét. Elhagyta miatta a szülőbolygóját, a kötelességét, a rokonait és a barátait, hogy mellette új életet kezdjen egy vad és barbár világon, a Barrayaron. Nyugodt életre vágyott, békességre és sok-sok gyerekre.

Csakhogy Ezar Vorbarra császár halálával hirtelen minden megváltozik. Lord Vorkosigant régensnek nevezik ki a négyéves trónörökös mellé, és ez a hivatal új kötelességeket és új ellenségeket hoz. A Barrayar főnemesei közül többen is igazságtalannak érzik ezt a helyzetet, és vérségi jogon szívesebben látnák önmagukat a császári trónon. És ahhoz, hogy ezt elérjék, csupán egy kisfiút meg a túlságosan haladó szellemű régenst és családját kellene félreállítaniuk...

Miközben Lord Vorkosigan a politikai szintéren csatározik, Cordelia anyai örömökre készülve ismerkedik új otthona bonyolult társasági életével, és izgatottan várja első gyermeke, Miles Vorkosigan világra jöttét. Ám a sors közbeszól…

A sorozatos merényletek után legfőbb politikai ellenségük államcsínyt robbant ki, megkaparintja a császári palotát, elfoglalja a fővárost, és szerte a vidéki grófságokban hajtóvadászatot indít a Vorkosigan-család tagjai és az időben elszöktetett gyermek Gregor császár ellen. Cordelia élete ismét fejtetőre áll, nem csupán a saját életéért menekül, de Gregort is oltalmazni próbálja, miközben saját sérült magzatát hátra kell hagynia Vorbarr Sultana katonai kórházában – egy replikátorban –, egy mesterséges anyaméhben.

Cordelia versenyt fut az idővel, a kiszámíthatatlan, elmebeteg gyilkos Bothari őrmester társaságában egy anyatigris fékezhetetlen vadságával gázol át a polgárháború sújtotta Barrayar kaotikus összevisszaságán, hogy visszaszerezze leendő gyermekét, mielőtt a replikátorból kifogy az éltető tápanyag.

„A Barrayar, a Vorkosigan-saga második kötete talán még az első rész-nél, a Maréknyi becsületnél is lendületesebb és fordulatosabb. Emlékeze-tes karakterek, meghökkentő fordulatok, magasba csapó érzelmek. A Bar-rayar Hugo-díjat nyert 1991-ben, de ugyanekkor Nebulára is jelölték, és egyéb díjakat is elhozott.”