A fogadós éneke

Felség – mondom majd –, hol szerepel királyi tekercseidben és dekrétumaidban, hogy Karsnak, a fogadósnak egy perc nyugta sem lehet? Hol írták le felséged nemes miniszterei, hogy amikor éppen nem a mindennapos bajok és szerény fogadóm igazgatása kötnek le, bolondok, szédelgők, kétbalkezesek és eszelősök gyötörjenek? Kérem, felség, elégítse ki egy öregember kíváncsiságát, honnét szerzi be ezeket az embereket? Honnan képes még egy kegyelmedhez hasonló nagy uralkodó is előásni három hibbant nőt – akiknek egyike sem az, aminek állítja magát –, egy lehetetlen tökfejet, aki állítása szerint a leghibbantabb liba mátkája, egy istállóra való éhenkórász csepűrágót, akik nem hagyják aludni a nyüzsgésükkel a vendégeim lovait és egy lovászfiút, aki már kiskorában sem volt túl ígéretes, de azóta a legjobb úton halad afelé, hogy átokverte teherré váljon? Ami pedig felteszi az i-re a pontot, a két vihogó orgyilkos, akik holtan keveredtek elő a fürdőházamból – felség, az én ízlésem túl szerény ahhoz, hogy ilyen csodálatos kompániát értékelni tudjon. Számomra egyik olyan, mint a másik, és mind csupán bosszúság nekem: miért vetne hát ilyen gyöngyöket a kövér, szerencsétlen Kars elé? Mutassa meg, hol van ez megírva, én pedig visszabaktatok a Nyúzó és Húzóba, és soha többé nem háborgatom kegyelmedet. – Mielőtt meghalok, ezt még elmondom annak, aki a trónon ül.

Három különös nő érkezik a Húzó és Nyúzó fogadóba - mindhárman különleges erők birtokában, mind egy lehetetlen, kétségbeesett küldetést követve. Eljövetelük mindörökre megváltoztatja a fogadó lakóit és őket magukat is. Nyomukban Tikat lovagol, egy déli ifjú, aki meghalt és feltámasztott szerelme után kutatva egyre mélyebbre hatol a varázslatok és rejtelmek világába. Az ő sorsa is összefonódik a fölfoghatatlan hatalmakkal.
A fogadós éneke bonyolult történet a szeretetről, halálról és a végzetről.