Wow! Általában az amerivel az a bajom, hogy kizárólag a minikkel és a gazdag háttértörténettel próbál lenyűgözni, de valójában csak egy körülményes, elnyújtott és szerencsealapú unalom az egész. A másik, amivel bajom szokott lenni a rejtett mozgás. Se Az utolsó péntek, se a Narcos, se a Scotland Yard, se A fenevad nem tetszett, mert nem kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, vagy mert az egyik oldal unalmas játékot játszik, talán a Letters from Whitechapel az üdítő kivétel.

A Terrorscape szembe megy mindezzel. Bár a grandiózus kockatornyos "paravánja", a vastag szabálykönyv és a gigászi doboz lapozgatós, több órás összetett játékélményt ígérnek, ez egy baromi gyors és egyszerű játék. A rejtett mozgás sosem volt még ilyen izgalmas. Itt nem egy bújkál mindenkitől, hanem mindenki bújkál egytől. A pálya nagyon kicsi. Mármint rohadtul nagyon kicsi, így a gyilkosnak nincsen lehetetlen feladata. A túlélők menekülése két módon történhet, az egyik full szerencsealapú, a másik viszont abszolút taktikai.

A hősök izgalmasak, de a gyilkosok, na az ám a különleges fűszere a játéknak: gyakorlatilag a gyilkosok személye határozza meg a stratégiát és az élményt. És igen, ők gyilkosok, a horrofilmek gyilkosai, emiatt bizony elég erősek és van pár igen erős kártyájuk, amiről el lehet mondani, hogy OP, de hát bsszus! Gyilkosok :D

A tematikusságot imádom, annyira sok szorult, feszült és vicces helyzet adódik, hogy csak győzd kibírni, hogy végetérjen a játék, és elmesélhesd a gyilkos játékosnak, hogy "hallod, ott álltam mögötted egy karddal a kezemben, felszereltem egy csapdát, te meg elsétáltál mellettem".

Negatív kritika: túl van árazva ez a játék. A gigantikus paraván és a külön túlélőknek és gyilkosnak duplázott szabálykönyv helyett jobban örültem volna ennyi pénzért, ha a külön, 3 kiegészítőben megjelent plusz térképek, karakterek és gyilkosok inkább ebbe a dobozba kerülnek bele. Mert bár a játék nagyon fun, de az újrajátszhatósághoz hiányozni fognak ezek a pluszok.