A hercegnő elkészült a fegyver összeszerelésével, olajos kezeit a fehér
ágyneműbe törölte. Beindította a dízelmotort. A láncfűrész szépen,
egyenletesen berregve működni kezdett.
Talán a vakszerencse talán az írói fantázia műve volt, hogy ebben a
pillanatban lépett be az egyik birodalmi légiós, talpig páncélban. Fején
rózsaszínű, szúnyogfejszerű sisakot hordott, amely teljes mértékben
akadályozta a kilátásban. Oldalán poroltó lógott, kezében sugárvető, a
hátán permetező puttony, amely alkalmas volt biológiai hadviselésre is.
Sisakjának tetején kakasos forgó. Egyenruháján jól látható felirattal,
csupa nyomtatott betűvel foszforeszkált: `Waffel Eszesz`. Lábán könnyű
betoncsizmát viselt, így nem is csoda, hogy nesztelenül tudta
becserkészni áldozatát, a fiatal, védtelen (talán még szűz) hercegnőt.
Amikor meglátta prédáját, felröhögött.
De milyen rosszul tette!
A hercegnő villámgyorsan, meglepően könnyed mozdulattal előhúzta a
háta mögül a már berregő láncfűrészét. Apró riposzttal kivédte támadója
rosszallását. Majd ahogyan kislánykorában a láncfűrész – vívó iskolában –
ahová a balett és a szolfézs közötti szünetekben járt – unásig
gyakorolta, hatalmas dühödt suhintással lemetszette támadója
tollforgóját. A páncélos rohamosztagos felvisított, majd hanyatt-homlok
elmenekült.
Lila hercegnő tudta, a neheze még hátra van.