Az időutazás tegnapja

Új Könyv

Adatok:

Szerző: Hackett, Brandon

Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.

Kiadás éve: 2015




Értékelések:

0

A pontok átlaga


0 értékelés

Írj értékelést

Címkék:

Sci-fi
Ajandekutalvány
A legtöbben úgy tudják, hogy csak az első időgép működésbe lépésének pillanatáig lehet visszautazni az időben: ez a nap az időutazás napja. Csakhogy létezik egy másik időtechnológia is, amely ennél a napnál jóval korábban került a Földre egy fejlett, idegen civilizáció jóvoltából, akiknek sikerült kijutni a saját időfolyamuk összeomlásából, de ezért súlyos árat fizettek. Az időutazás napja eseményei után másfél évtizeddel Rebeca Szatosi ennek a technológiának a segítségével elindul a múltba, hogy találkozzon édesapjával, az időben eltűnt fizikussal, és ezzel akaratlanul is olyan események láncolatát indítja el, amelyek az emberi civilizáció jelenének, jövőjének és múltjának megsemmisüléséhez vezethetnek.
Beregi Bálint, az időutazás feltalálója fiatal önmagával együtt dolgozik az időutazás természetének megértésén és az időfolyam összeomlásának megállításán, de még úgy sincs nagy reményük a sikerre, hogy összefognak egy 20. századból kiemelt tudóscsapattal, köztük Albert Einsteinnel és Neumann Jánossal. Az idő túl gyorsan fogy, ráadásul a Maxwell-démonoknak nevezett idegen civilizáció, valamint a Haugen-dimenzió mikrouniverzumában, egy paradoxon-technológia révén létrejött poszthumán szervezet is útjukat állja.
A Brandon Hackett néven író Markovics Botond időutazás-duológiájának záró kötetében az idő csapdájába került emberi civilizáció létezése a tét.

Nincs más termék ebben a sorozatban.

Értékelések

Ehhez a termékhez még senki nem írt értékelést, véleményt.
Ha ismered ezt a játékot, értékeld és oszd meg véleményedet a többiekkel, segíts nekik a választásban. He tetszik a játék, akkor azért, hogy minél többen játszák, ha nem tetszik, akkor azért, hogy nehogy véletlenül megvegyék.

Értékeld ezt a terméket és írd meg a véleményedet

Ehhoz először be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál itt az idő. Aztán gyere ide vissza és folytasd a véleményed megírását.Bejelentkezés & Regisztrálás

Szállítás bárhová

Ingyen szállítás Magyarországon belül 18000,- fölött, kizárólag GLS szállítás esetén.

Rendelés telefonon vagy neten

Bármikor lemondhatod

Fizetési lehetőségek

Készpénzzel, Bankkártyával vagy Átutalással

60 napig teljes áron

Beszámítjuk bontatlan játékodat

Írj értékelést!