"Ebben a szempillantásban megmozdultak az isten karjai.
Lassan, méltóságteljesen tárta szét őket, mintha magához akarná ölelni
a világot. A csavart pengéjű kések fenyegetően csillogtak. Peggyn
látszott, hogy meghökken. Riadtan nézett a papra, akinek azonban csak a
szeme fehérje fénylett az extázistól. Mohncsicsi is felemelte a fejét
és gyanakodva bámulta Siva karjait. - Fogadd magadhoz, ó, hatalmas
Isten, leányodat, akit néked neveltünk, és aki kész neked áldozni az
életét! - bömbölte a főpap, és gonosz, kegyetlen vigyor ült ki az
arcára, amikor meggyőződött róla, hogy a kések megállíthatatlanul
közelednek Peggy felé. - Fogadd el az áldozatot! - bőgték a papok és a
földre roskadtak. - Fogadj bennünket kegyelmedbe, Siva Natarádzsa!
A kések már csak néhány centiméternyire lehettek Peggytől.
Tapasztalatból tudtam, hogy a menekülés útja bezáródott. Nincs már
akkora rés a karok között, amelyen át ki lehetne csusszanni a halálos
ölelésből.
Peggy pontosan tisztában volt a helyzetével. Főleg akkor, amikor a
főpap leengedte a karját és tisztes távolba hátrált Sivától. Ekkor
hagyta el a lány ajkát az első, vad sikoltás."