Numa, a felsült oroszlán tehetetlenül morgott haragjában, miközben
visszacsúszott a fal tövében a földre anélkül, hogy sikerült volna
lerángatnia a menekülő majomembert. Már éppen nekikészülődött az újabb
kísérletnek, amikor kiszemelt zsákmánya szagnyomában megérzett valamit,
ami idáig elkerülte a figyelmét. Végigszaglászta a talajt azon a
helyen, ahol Tarzan lába az imént érintette, és Numa morgása azonmód
halk vinnyogásba váltott át, mert rájött, hogy ez annak az
emberállatnak a szaga, aki kiszabadította a wamabók verméből.
Ki tudná megmondani, miféle gondolatok kavarogtak az állat busa
fejében? A felsült haragnak mindenesetre nyoma sem látszott rajta. A
hatalmas oroszlán megfordult, és a fal mentén méltóságteljesen elindult
kelet felé.