Nyugaton évtizedek óta az első modern antiutópiaként tartják számon
Jevgenyij Zamjatyin 1920-ban született s egy évvel később be is tiltott
regényét. Elemzések tucatjai születtek róla, miközben a világ
"szocialista" felén emlegetni sem volt tanácsos az "antikommunista
irodalomnak" ezt az alapművét, amelyben Zamjatyin, a század egyik
legérdekesebb orosz írója sokak szerint prófétaként látta előre a
sztálinizmus legfőbb vonásait. Vitatható, hogy az író valóban a
kommunista eszmék eltorzításának veszélyére akarta-e figyelmeztetni
saját korát, de az tény, hogy az általa leírt, a személyiséget
totálisan megsemmisítő diktatúra néhány évvel a mű születése után máris
valósággá lett.
A Mi persze nemcsak azért érdekes, mert az első modern - vagyis a
veszélyt a dogmákba merevedett diktatúrában fellelő - antiutópia.
Zamjatyin az orosz irodalom egyik legnagyobb formaművésze is, aki a
sivár, kegyetlen jövőképhez egy nem kevésbé kegyetlen, töredezett,
álprimitív stílust alakított ki. A regényt tehát művészi értékei sem
hagyják elavulni, de sajnos nem hagyja elavulni korunk sem: annyi
hátborzongató kísérlet, annyi "jótevő", "Őrzők Hivatala", annyi az
embereket puszta "számokká" változtató rezsim után még vannak a
világnak olyan zugai, amelyekre Zamjatyin figyelmeztetése ma is
érvényes.