Isaac Asimov Alapítvány-trilógiája az igazi science fiction irodalmat
fémjelzi. Az Alapítvány-regények feldolgozták a hanyatlóban lévő
Galaktikus Birodalom monumentális történetét, szóltak a tudósok titkos
társadalmáról és azokrl az emberekről, akik a pszichohistória
tudományának segítségével meg akarják rövidíteni az elkerülhetetlenül
bekövetkező Sötét Korszakot.
Asimov 1993-ban bekövetkezett halála azt a tragikus bizonyosságot
vetítette előre, hogy a történet befejezetlenül maradt.
Ez így volt, egészen mostanáig.
Az Asimov-örökösök engedélyével napjaink három elismert SF szerzője,
Gregory Benfor, Greg Bear és David Brin összefogtak, hogy kiegészítsék
a befejezetlenül hagyott epikus sagát.
A második Alapítvány-trilógia első kötete Gregory Benford Az Alapítvány
félelme című regénye, amely magában a vállalkozásnak a legelejéig, a
titokzatos alapító személyig utazhatunk vissza az időben. Hari Seldon
csupán matematikus akart lenni, nem vágyott semmi másra,
beletemetkezett a számok bűvös logikájába. De a sors - és a kegyetlen
Császár zsarnoki hatalma - akarata ellenére a Birodalom Első
Miniszterének székébe ültette őt. A történet kezdetén Hari éppen
feladni készül nyugalmas professzori állását, hogy a csupa acél
bolygóról, Trantorról megpróbálkozzon huszonöt millió lakott világ
kormányzásának szinte lehetetlen feladatával. Szépséges felesége, Dors,
a biorobot, és pártfogoltja, Yugo segítségével Seldon folyamatosan
fejleszti azt a tudományágat, ami megváltoztathatja a történelmet, és
álmában sem jut eszébe, hogy végül éppen emiatt lesz kénytelen
összeütközésbe kerülni a jövő történelmének legfélelmetesebb
fenyegetésével.