Gamenight - Wolfenstein: The Board Game

"Lejárt az időd, Hitler. Nem hagyjuk, hogy folytatódjon a rémuralmad, és esélyt sem adunk rá, hogy megvalósítsd aljas terveidet. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtisztítsuk a világot ettől a náci mocsoktól. Ott mérjük rád a végső csapást, ahol a legkevésbé várod, ahol a legbiztonságosabban érzed magad: a hírhedt Wolfenstein kastélyban. Szóval, fuss és rejtőzz el, Hitler. Jövünk érted!"

Ezt a lelkesítő beszédet toltam le a többieknek, én, J.Z. Blazkowicz. Bár egy ponton azt éreztem, hogy sem Klaus, sem pedig Bombate nem figyel rám. Egyedül Anya hallgatott végig csillogó szemekkel. Mindegy is, nem azért jöttünk, hogy ilyesmin fennakadjak. Küldetésünk van. Meg kell találnunk a kulcsot. Ez a küldetésünk… kulcsa. Majd végeznünk kell az Officer-rel (kit egymásközt csak T.A.-ként emlegetünk), aki nyilván a legtávolabbi szobák egyikében bújt el. A gyáva patkány.

Egy dohos pincehelyisége érkeztünk meg. Elsőként Klaus, merthát nyilván menjen más előre. Őszintén, én a pöcsömig sem láttam, az a barom meg rohan vagy 3 járólapnyit. - LOOT! Nyam! Nyam! – kiáltja örömében. Na, ez így kurva jó lesz. Minden szart össze fog szedni, aztán majd vihetjük ki a hullájával együtt. Bombate is úgy látom hősködni akar, a bal szélső ajtóhoz rohan, és izomból feltépi. Nem normálisak, még akkor sem, ha pontosan tudjuk, hol lapulnak a náci férgek.

- Váljunk szét – mondom bele a nyirkos levegőbe. – Anya, ti Klaus-szal arra előre. – Bólintanak. – Bombate, mi… - De ő már a zölden villódzó folyóson gizdázik. Még éppen látom, hogy Klaus és Anya átbeszélik, hogy az egyikőjük berúgja majd a következő ajtót, a másikuk beront, kilövik az egyik dróngézát, picit megsorozzák a sarokban várakozó szupermókust és… Kb, eddig érdekelt a tervük, mert amilyen Anya, biztos, hogy ennek szöveges ellentétét csinálja majd.

Mi Bombate-tel nekifeszültünk a következő ajtónak. Én tokostul rúgnám be az egészet, de hagyom, hogy csapatként működjünk, érezze már, hogy hasznos, és nem csak golyófogónak van itt. Egyébként mi a retekért van minden kurva ajtó csukva? És miért nyílik az egyik erre, a másik meg arra? – Ez jó móka lesz! – mondja oda nekem, mert bentről hangok szűrődnek ki, nem is egy, de nem is kettő. Egészen pontosan három. Ja, hát lehet úgy is csinálni majd, ahogy te fogod, barátom, meg lehet okosan is. Nyilván beront, és egy igazi hősként leszed egy újabb drónt. – Na, így kell ezt tolni! – üvölti bele a 8x4-es szobába, mintha akkora májerság lenne leszedni egy bizbaszt, amiben kábé annyi energia van, hogy épp csak repülni tudjon. Nem baj, én is elpicsázom a másik drónt, csak, mert zavart a hangja. – Na, az a sarokba állított űrhajós lesz fincsi, apukám! – vágom oda neki, hogy a fal adja a másikat. De amúgy bírom a búráját.

Közben Anya is szó szerint berohan mellénk. Megmondtam, vagy megmondtam? – És Klaus? – kérdezem. – Az idióta, megpróbálta felszedni a loot-ot, nyilván, de az a baszom Supersoldat rárontott egy Heavy MG-60-assal, így inkább egy titkos átjárón elénk került. Bombate közben bekap pár találatot. A hülyéje. Nem baj, amíg nem vérzik el, nincs baj. De ez meg mit csinál? Bealszik? Édes jó istenem.

Halljuk, ahogy az újabb folyosó végén Klaus írtja az ellent. Neki is jut egy újabb drón, meg egy mezei kiskatona. Felrugdossuk az alvó Bombate-ot, majd csatlakozunk Klaus-hoz. Már közel járunk. Megmarkolom a kisbaltámat. Majd a másikat is. Jó érzés. De hagyom, hogy Anya is kiélje magát. Egyik ajtó nyílik a másik után, leszedünk újabb két katonát, és ekkor… megszólal a riasztó. Ez nem jó. Ez kurvára nem jó. Bár sejtettük, hogy ez lesz. Szinte a semmiből mechanikus, rozsdás, fémes hang üti meg a fülünket, és a jó isten se tudja milyen lyukból, de egy Panzerhund, valami kutyagépszörny cammog be öles léptekkel. Azt tudtuk, hogy ezek böszme nagy jószágok, de azt nem, hogy ennyire. Oké, fogjuk azt a rohadt kulcsot, amiért jöttünk, és hagyjuk a csába’ ezt az állatot! Tököm sem pazarol rá lőszert. Visszarongyolunk a folyóson, ahol Klaus és Bombate is kapott némi társaságot - a srácok keményen állják a sarat -, így nekünk már csak egy-egy végső lövést kell leadnunk. Közben a hátunk mögött halljuk, ahogy a Panzerhund komótosan, lassan, ahogy egy Panzerhund-hoz illik, megindul felénk. Ajtórugó Klaus áll elő a mestertervvel, miszerint gyűljünk össze a következő ajtó előtt, majd egyikőnk, mondjuk ő beront, és szeretetett Sturmgewehr-jével leszedi az Officer-t. Hiszen nem kell másra figyelni. Magasról tenni kell rá, hogy ott egy újabb Supersoldat, meg egy csíra drón. Csak az Officer számít! Ezen érveléssel nem tudok vitatkozni. Legyen így. Ajtó berúg. Ellen legyak. Örömmámor!

Küldetésünk végére értünk! Legyőztük a hivatalnokot. Kibonthattuk és összerakhattuk a Wolfenstein: The Board Game-t, és lejátszhattuk az első küldetést! Köszi, Bandi! ;)