Gamenight - Kifürkészhetetlen

1913-at írtunk. Hajónk, az SS Atlantica már régen a kikötőben várakozott, mire mi megváltottuk volna a jegyünket és a fedélzetére léptünk volna. A fél órás eligazítást hallgatva – útirány, várható nehézségek, stb. - feltűnt, hogy milyen érdekes társaság gyűlt össze: egy szende ápolónő, egy rézbőrű indián, egy roppant csinos matematikusnő, egy porszívóügynöknek tűnő fazon, egy fiatal matróz, akiről kiderült, hogy a kapitányunk lesz, és egy potyautas a kutyájával. A bizalom megkérdőjelezhetően csillogott mindenki szemében. Valakinek esetleg lenne takargatnivalója?

Alig pár perce szeltük a habokat, amikor valamit megpillantottunk a vízben! A mélységből mindenféle hüllőszerű szörny bukkant fel, és egyenest a hajó felé tartottak. Hogy az ő jelenlétük volt-e az oka, vagy nem, mára már mellékes, de a káosz első jelei hamar a fedélzetre kúsztak. A kapitány parancsára William, a tanítvány zárkába került. Hogy mit vétett, vagy mivel keltett gyanút, a többiek számára homály fedte. Majd újabb és újabb szörnyek bukkantak fel, és hajónk hiába haladt előre rendíthetetlenül úticélja, Boston felé, a fedélzetre is feljutottak. Szörnyű volt nézni, hogy néhány ott tartózkodó utast is sikerült elkapniuk. Az üzemanyagunk és az élelmiszerünk fogyni kezdett.

A problémák is egyre csak sokasodtak, ha az egymás gyanúsítgatása nem lett volna elég: eltűnt ékszerek, tűz a kabinban, szennyvíztörés. Tényleg csőstül jött a baj! Nagy nehézségek árán, amit tudtunk, közös erővel megfékeztünk, de sajnos volt olyan probléma, amit nem tudtunk orvosolni. Ilyenkor mintha egy kaján vigyor villant volna a sötétben.

Majd megjelent ő… Dagon atya. Mérete tekintélyt parancsoló volt, árnyéka jóval hajónk fölé magasodott. Csak egy suhintás, és a raktárunk használhatatlanná vált. A lények pedig szinte özönleni kezdtek, először a kápolnát, majd a hidat foglalták el. Majd egy vészjósló kacagást szakította meg a hörgések hangját! – Velük vagyok! – mondta Svetlana, az ápolónő. Megdöbbentünk, hisz korábban semmilyen tettével nem keltett gyanút. Itt már éreztük, hogy a dolgok visszafordíthatatlanul megváltoztak. És nem csak azért, mert sorra kellett kockáztatnunk az utasok életét, ahogy a Hydra anya megjelenése sem ért már senkit váratlanul. A légkör, a reménytelenség, az egyre csökkenő épelméjűségünk, és a gyengélkedő folyamatos látogatása megmérgezte közösségünket.

Mindezek ellenére, a remény sugarai még mindig ott pislákoltak, hiszen már nagyon közel volt az úticélunk, ráadásul rézbőrű barátunknak is végre sikerült kikerülnie a zárkából, mert keserves és szívfacsaró sírása végül mindenkit meggyőzött emberi mivoltáról! De ekkor megtörtént a valódi kifürkészhetetlen! A matematikus ugyanis jól számolt! Bement a konyhába, és az utolsó 1 ételt is elpusztította ott, majd felfedte hibrid valóját. Az emberek vesztettek, tényleg csupán kilométerekkel a cél előtt…. Mint végül kiderült, egy kultista is végig a sorainkban volt. Ő bánatában a vízbe vetette magát.