A ház még sosem volt ilyen káprázatos! (Betrayal 3. kiadás)

A cikk megjelenése: 2022-05-09
A ház még sosem volt ennyire káprázatos! (Betrayal 3. kiadás)

Az a bizonyos dombon lévő ház még mindig magányosan áll, ablakai üresen bámulnak a világra. Senki sem emlékszik rá, hogy ki lakta korábban, vagy mi történt ott. Most egy bátor felfedező csapat érkezik a házba, mindenki önös célokkal. Néhányan titokzatos meghívást kaptak, míg mások eltűnések után nyomoznak. Van, akik egyszerűen csak azért jöttek, hogy megnézzenek egy olcsó, felújítandó ingatlant. Egy csapatként szembe kell néznetek a ház borzalmaival, ahol a körülményekhez igazodva 50 hátborzongató kísértetjárás veheti kezdetét! De vigyázzatok, közületek valaki idővel elárul(hat)ja a többieket, és így megindul az élet-halál harc a túlélésért. A háznak, tán szó szerint is szeme és füle van, így tudni fog mindenről, ami odabent történik. Azt mondják, a dombon lévő Ház mindig győz. Bizonyítsd be, hogy tévednek.

Figyelem!

Azt rögtön így a legelején szeretném kiemelni, hogy ez a 3. kiadás NEM HELYETTESÍTI a 2. kiadást, ugyanis nem annak apró finomhangolásáról van szó! A kiadásban szereplő 50 Haunt mindegyike teljesen új, sem a Widow's Walk kiegészítőben, sem pedig a Betrayal Legacy-ban nem szerepeltek még.

A cikk ugyan csak apró spoilereket tartalmaz - semmi olyat, ami a játékélményt rontaná -, viszont a szoba lapkákról, tokenekről számos kép szerepel majd. Csak akkor olvass tovább, ha ez téged nem zavar!


Rólam

Megszülettem egészen pici koromban. Békés, boldog gyerekkorom volt… Na jó, inkább mesélek picit a játékhoz fűződő viszonyomról. Nekem a Betrayal at House on the Hill 2. kiadása volt a belépőm a modern társasok világába, nagyjából 2016-17-ben. A játék már elsőre lenyűgözött, dacára a komplikáltnak tűnő - kezdő voltam még nagyon - játékmenettel. Az ódon ház szobáról szobára történő felfedezése, a fél-kooperatív megoldása, hogy várhatóan valaki áruló lesz, ahonnan a történet 180 fokos fordulatot vesz… odáig voltam érte és vissza, és ez a rajongás azóta tart. Nyilván a Widow's Walk is hamar felkerült a polcra, és a Betrayal Legacy volt az első olyan játék, amit tűkön ülve (már nem úgy, hogy tényleges tűkön ülve) vártam, és talán az országban másodikként vehettem kézbe… a Szellemlovasban (bújtatott reklám elhelyezést olvashattál).

Miről szól a játék?

Annak, aki esetleg nem ismerné a Betrayal játékokat, 3-6 fővel indulunk neki a felfedezésnek (feleségemmel mi ketten játszunk, 2-2 karaktert irányítva), amikor is belépünk a ház ajtaján. Először még össze kell dolgoznunk, hogy szobáról szobára felfedezzük a házat, megismerjük az aktuális földszintet, az emeletet vagy akár a pincét. A szobák felfedezése közben tárgyakat találhatunk, különféle - többnyire az egészségünkre negatív hatással bíró - események aktiválódnak, vagy pedig Ómenekre lelünk. A felhúzott Ómenek és kockadobás együttállásból idővel megindul a Haunt, vagyis a kísértetjárás, amiből 50 található a játékban. Ezek különféle történetek, amik felfedik, hogy ki lett a csapatból az áruló, aki a többiek ellen fordul (előfordul, hogy rejtett áruló van, de az is, hogy mindenki mindenki ellen fordul). A játékosok képletesen szólva két részre szakadnak, és saját füzetből elolvassák a teendőiket: a túlélők miként tudnak felül kerekedni az árulón, az árulónak pedig mit kell tennie, hogy beteljesítse gonosz terveit.

Vár téged rémálmaid háza!

2022 március elején küldte át feleségem a linket, hogy “Nézd, te tudtál róla, hogy jön a 3. kiadás?”. Meglepődtem, mert nem... Shame on me. Majd az újabb meglepetés annak kapcsán ért, hogy két hónapra rá már tesztelhettem is a játékot, mert valamikor augusztusra volt ígérve! Mielőtt azonban belevetném magam a részletekbe - lesznek bőven -, jöjjön egy szokásos kitekintő!

Balra az első, jobbra a második kiadás

Alapvetően mit is érdemes tudni a Betrayal at House on the Hill különféle kiadásairól? Maga az első kiadás 2004-ben jelent meg, amit 6 évre rá követett a 2. kiadás. A két kiadás között akkora óriási különbség nincs, mivel alapvetően egy tényleges javításról van csupán szó. A doboz nyilván csábítóbb, a sok kritikát kapott kerek tokenek - pl. a denevér jelölőkön csak annyi volt, hogy “bat”, mindenféle grafika nélkül, így extra programot adva a szétválogatásuk kapcsán - cserélve lettek, kikerült pár Haunt (pl. It’s alive!, Bugs, Offspring), amik helyére jöttek újak, de a korábbiakat is némileg kiegyensúlyozottabbá tették, ahogy néhány tárgy is lecserélődött (pl. Rope, Skeleton Key, Toy Monkey, Druidic Charm nincs, de van Dark Dice és Music Box), a szoba lapkák pedig érzetre egy nagyon picit vékonyabbak lettek. De ezektől eltekintve minden szoba grafikája, kártya kinézete, festett felfedező minifigura maradt az 1. kiadásból.

Azt gondolhatnánk, hogy a 3. kiadás a 2. kiadás további javítása lesz, és így a 2. kiadást már nincs is értelme beszerezni vagy levenni a polcról… De ez abszolút nincs így! A játék minden tekintetben arculatot váltott, újak a Haunt-ok, nem a 2. kiadást javítja, így számomra egy kicsit zavaró is, hogy 3. kiadásnak hívják, nem pedig mondjuk “Next Generation”-nek, ha már 12 év eltelt a kiadások között, a játék történetében pedig kereken 20 év, amit egy kis utánajárással derítettem csak ki, amiből látszik, hogy jó felfedezőként nem olvasgatja az ember az árulók kötetét, és hogy még a 2. kiadásban is jócskán van olyan Haunt, ami nem került elő…

Miben újult meg a játék?

Röviden? A játékmenetet leszámítva, lényegében mindenben.

A korábbi ódon, elhagyatott, düledező házat teljesen újra rajzolták, minden tisztább, rendezettebb, szín és fényárban úszik. A mostani lapkák mellé helyezve a 2. kiadást, annak grafikája jóval szerényebbnek tűnik, de mivel a ház itt sokkal inkább a fénykorát idézi, nem a régi szobákat porolták le egy picit, hanem tényleg teljesen újra gondolták. Személyes véleményem, hogy a házból így eltűnt a zordon hangulat (elég csak a Mystic Elevator-t megnézni), nincs az az érzet, hogy a ház mindjárt ránk dől. Az ajtók is látványosabban kitűnnek, bár nekem ezzel korábban sem volt gondom. 42 szoba lapka van, csak úgy, mint korábban, aminél többségében a 2. kiadás volt a kiindulás, de 5 szoba a Widow’s Walk-ból lehet ismerős, és van 3 újnak is mondható, amik csak a Legacy-ban szerepeltek eddig: Soundproofed Room, Speciment Room és az Observatory. 8 szoba így teljesen kimaradt az előző kiadásból (pl. Attic, Garden, Patio). Az egymásnak megfeleltethető szobáknál is néhol variáltak az ajtók számával, vagy épp az Esemény és Ómen ikonokkal, de az sem 100%-ban azonos, hogy melyik szoba melyik szintre tehető.

A fenti képen a kezdő lapkák, a hátlapjuk és néhány szoba lapka látható. Balra a 2. kiadás, középen a Legacy, jobbra pedig az új, 3. kiadás. A lapkák mérete megegyezik a korábbiakkal, az ívből való kiszedésnél azonban nem adták magukat annyira könnyen, úgyhogy azzal óvatosan, de most már Linen Finish-t kaptak, így most már ilyen szempontból azonosak a kártyák minőségével.

A megújult kártyák
Nagyob és részletgazdagabb figurák
Sokkal jobban szerkesztett Haunt-ok

És ha már kártyák - micsoda átkötés, ugye? -, a 13 Ómen kártya helyett 9 van, Esemény kártyából 45 helyett 43, a Tárgy kártyák száma ugyanúgy 22. Grafika itt is változott, az Ómen kártyák is kaptak rajzokat. Néhány kártyanév visszaköszön a 2. kiadásból (6 Ómen, 6 Tárgy és 8 Esemény), viszont ezen kártyák rendre új hatásokat kaptak. Sőt, vannak olyan Ómen és Tárgy kártyák, amikre került egy akció lehetőség, amit ugyanúgy fel lehet használni egy körben, mint mondjuk a mozgást vagy támadást. A kártya méretek itt is megegyeznek.

A figurák mondanom sem kell, szintén újra lettek tervezve, mind a rajzolt, mind a minifigura verziójuk. Lényegében megfeleltethetők a 2. kiadásnak: van kislány (sárga), kisfiú (zöld), két női karakter (kék és lila), egy srác (piros) és egy idősebb férfi (fehér). A karakterlapok mérete is egyezik a korábbival, viszont itt újragondolták az értékek követését. Személy szerint engem nem győzött meg ez az új “fogazott” megoldás, az még rendben van, hogy jobban rámutat az értékre, de hosszú távon ugyanúgy nem karton barát. A figurák kidolgozottabbak, és lényegesen nagyobbak lettek, viszont most nincsenek előre kifestve! Ez mezei játékosként nem annyira jó hír, de hát ez van. A talpukról levehető a színes jelölő, ami csak az esetleges festés miatt lett így, a játékban - ha csak nincs valami speciális Haunt rá - nincs szerepük.

A tokenek száma jelentősen lecsökkent. Korábban 149 volt, most 114. Ez javarészt azért van, mert a kis szörnyeket 20 univerzális jelölővel oldották meg, nincs külön csáp, karom, denevér, stb. A kis akadályokból sincs egy halom, csupán 3 darab. Ezek így egy picit visszalépésnek hatnak, bár tény, gyártás szempontjából gazdaságosabb. Viszont van számos új, egyedi token: kapcsolók, tűz, vér, portál, csapda, szerződés, stb. Ugye ezekre más-más Haunt-ok esetén lesz szükség.

És ha már Haunt… mint írtam, nem a régieket finomhangolták, hanem 50 VADONATÚJ Haunt került be, ami egy remek döntés volt, mert így akár úgy is lehet a 3. kiadásra tekinteni, mint a Widow’s Walk utáni második, komolyabb kiegészítő. Még akár azt is el tudnám képzelni, hogy akinek nem jön be az új, színes világ, aránylag könnyen bekeverhető a 2. kiadásba, és ha új Ómen aktiválja a Haunt-ot, akkor az új Haunt könyvek kerülnek elő. Ez már csak azért is működhet, mert most nem egy adott szoba és Ómen együttállás szerint dől el a Haunt száma, hanem van 5 Scenario, avagy történet lap. Ebből az 5 lapból kell a játék elején egyet választani. Egy adott kártyán fel van sorolva 9 Ómen, és van egy táblázat, hogy az adott Ómen-hez melyik Haunt tartozik és ki lesz az áruló, avagy ez váltja ki teljes mértékben az eddigi Haunt-mátrixot. Gyors utána számolással hamar kiderül, hogy ha 5 kártya van, és mindegyiken 9 Ómen, az bizony nem 50 Haunt. De nem kell aggódni, újdonságként van 5 Haunt, amit Esemény kártya aktivál majd! Piros pont jár azért is, hogy néhány Haunt (én cím alapján kettő ilyet találtam) a 2. kiadás egy-egy kísértetjárásának folytatása, de könnyen lehet, hogy ennél több kapcsolódási pont is van!

A dobókockák egy picit sárgábbak lettek, darabszámra ugyanúgy 8 van.

A Secrets of Survival és a Traitor’s Tome szerkezete sokkal jobban tagolt, jobban vezeti a szemet, egyből látszik, hogy mit kell csinálni, mik a célok és aktuális szabályok. Mindkét félnek felsorolja, hogy milyen tokenek lesznek játékban, amit csak annak az oldalnak fejt ki, akit érint. A szabálykönyv is könnyebben befogadható, modernebbnek hat, az érdemi szabályok ráfértek 13 oldalra, a korábbi 17 oldal helyett. Újabb piros pont, hogy külön felkiáltójelekkel jelezték azokat a részeket, amik változások a 2. kiadáshoz képest. Így aki azokat a szabályokat már jól ismeri, tényleg elég csupán ezeken átfutnia, és már indulhat is a felfedezés…

Az ördög a részletekben

Nézzük is meg ezeket a változásokat! A Scenario kártyákat és a kártyákra került speciális akciókat már említettem.

Scenario kártyák
Te menj előre, a te hangod mélyebb!
Itt valami nagyon rossz dolog történt... vagy mégsem?

A játékmenetet 2 fontos változás érinti. Az egyik, hogy a Haunt dobás a Betrayal Legacy megoldását vette át, vagyis annyi kockával kell dobni, amennyi Haunt feljött, és ha a dobott érték 5+, akkor megkezdődik a Haunt. A másik, hogy a játékos, amikor felhúzza az új szobalapkát, akkor is véget ér a köre, ha a lapkán nincs semmilyen szimbólum. Mondjuk ilyen lapkából amúgy sincs sok.

Néhány kifejezést nevén neveznek: General damage (általános sebzés), amikor sebzésnél te döntöd el, hogy miből sebződsz. Heal (gyógyulás), amikor az adott Trait értéke visszaáll a kezdő állapotba, amennyiben alatta volt. Bury (lapégetés), amikor egy húzott kártyát a paklija aljára kell tenni (pl. szobalapka húzásnál). Critical (kritikus), amikor valamelyik Trait értéke a koponya feletti értékre ér. Special Actions (speciális akciók), a kártyákon, Haunt-oknál külön ikonnal jelzett akciók. Line of Sight (látóhatár), amikor egy játékos a figurájával, irányváltás nélkül, de az adott szinten maradva át tudna menni egy másik, távolabbi szobába.

Nincs lopás akció a Might támadások esetén, amikor valakit legyőzünk. Ellenben van csere lehetőség (Trading) az egy szobában álló játékosokra. Körönként egyszer bármennyi, még nem használt Tárgy vagy Ómen elcserélhető a másikkal, ha ebben mindkét fél benne van.

Amikor egy felfedező meghal, a holtteste a szobában marad (lehet tippelni, hogy lesz-e olyan Haunt, amikor az árulónak holttestekre lesz szüksége), a nála lévő Tárgy és Ómen kártyákkal együtt, így egy arra járó felfedező felvehet 1 kártyát tőle, lényegében “kilootolja”. A játékszabály humorát jellemzi, hogy a leírtak alapján ez lényegében egy csere, csak a halott játékosnak nem kell beleegyeznie a kártya elvételbe…

A két Haunt könyv sokkal jobban tagolt (Introduction, Setup, Tokens Needed, If You Win, Special Actions, Special Rules), ami egyrészt jobban néz ki, másrészt sokkal könnyebben értelmezhető egy Haunt. Na de, mielőtt a felfedezők és az áruló kimenne átolvasni, megbeszélni a teendőket, hangosan fel kell olvasni a felfedezők bevezetőjét és elvégezni az előkészületeket, majd az áruló következik ugyanígy. Nincs többé meglepetés annak kapcsán, hogy a felfedezők örülnek, hogy ez a szoba is lent van, az is, majd jön az áruló, és átrepíti a fél házat egy másik dimenzióba… megtörtént eset. :) És alapvetően a könyvekben leírt minden dolog, legyen az speciális akció vagy szabály, egészen addig számítanak titkos információnak, amíg azt az adott fél nem használja, mindenre is rá lehet kérdezni.

És már csak néhány apróság. Nem kell minden szobát úgy forgatni, hogy a lehetőség szerint a legtöbb ajtó passzoljon a többihez, elég, ha az az ajtó passzol, ahol bejöttél. Csak kis akadályok vannak, amiket +1 mozgáspont elhagyni. A szörnyek mindenféle segítség nélkül fel tudnak jönni a pincéből. Ha egy Haunt hivatkozik egy szoba lapkára, és az még nincs lent a házban, meg lehet keresni a pakliban, hogy melyik szinten kell majd keresni, majd újra kell keverni a szoba paklit. Amennyiben valaki nem szeretné elvállalni valamilyen okból kifolyólag az áruló szerepét, átadhatja azt egy önként jelentkező játékosnak. Ilyenkor a 2 játékos figurája helyet cserél, és át kell adni a kártyát, ami kiváltotta a Haunt-ot.

Milyen élményt nyújtott?

Mivel a játék alapvetően nem sokat változott, így lényegében élményre ugyanazt nyújtotta, mint a korábbi játékok, bár még csak pár Haunt-on vagyunk túl. Ami működött, az működik most is, amivel a korábbi Haunt-ok során bajom volt, az itt is előfordult - erről egy picit lentebb. A szobák megújult grafikája igényes, részletgazdag. Viszont ezt a nagyon színes világot szokni kell… nekem ehhez a témához már túlságosan is színes lett. Viszont ha csak a korábbi, ódon lapokat rajzolják újra, lehet ott meg az lenne a baj, hogy “Oh, ennyit tudtak csak összehozni?”. Úgyhogy értem a váltást, rá tudom mondani, hogy “Nos, legalább más, mint a korábbi”.

Amin még dolgozhattak volna

A doboz insertje
Balra a régi pöcök, jobbra az új megoldás

Jöjjön a szokásos kukacoskodás! :)

Ha már Scenario kártyák vannak, kanyaríthattak volna belőle, nem azt mondom, hogy egy Legacy játékot, de valami összefüggőbb történetet. Mert így igazán csak a Haunt-ok témája alapján lettek csoportosítva a dolgok.

Értékelendő, hogy a Haunt-ok esetében igyekeztek lecsökkenteni a “Most mire dobsz? Miért örülsz a 6-osnak? Ezt miért csináltad? Mi, most nyertél?” kérdéseket, és hivatalosan a játékosokra bízzák, hogy ha tudni akarsz valamit, kérdezz ár. Viszont ezzel a misztikum is kicsit elveszhet. Sokkal jobb lett volna, hogy ha valaki rákérdez egy speciális akcióra vagy speciális szabályra, akkor lett volna egy sor, hogy mit lehet elárulni belőle, ami el is árul valamit, meg nem is.

Továbbra sincs igazán szabályozva, hogy ha nagyon gyorsan kerülnek felhúzásra az Ómenek és be is indul a Haunt, akkor az ne egy picike házban történjen meg! Ahogy néztem, csak olyan Haunt írja elő a minimális szoba lapkát, ahol bizonyos számú tokent le kell helyezni a szobákban, és egy szobába csak egy token kerülhet.

A karaktertábla csúszkái nem lettek kimagaslóan jobbak. Vagy egy komplett újratervezés kellett volna és tekerőkkel megoldani, vagy műanyagból kialakítani a táblákat.

Arra most gondoltak a készítők, hogy mi van, ha valaki nem szeretne áruló lenne. Viszont most kikerült a szabálykönyvből (a 2. kiadásnál volt ilyen rész), hogy hogyan lehet az aktivált Haunt helyett másikat játszani, ha azt már játszottuk. Nyilván ezt ezt nem nehéz megugrani, de ha már az áruló kapott egy külön blokkot, ez is elfért volna.

A lapkák hátlapjánál szerintem jobb megoldás volt a korábbi, hogy az illusztráció adott szintjére volt írva a szöveg. Így most "két felé" kell figyelni.

Az eddigi játékokkal a hátam mögött nekem már hiányzott a Legacy-ban megjelelő külső kert, de még a Widow's Walk-ban lévő tető szint is! Mindkét hely pontosan úgy működött, mint az első emelet vagy a pince. Örültem volna, ha legalább valamelyik bekerül, de akár egy teljesen új helyszín is jöhetett volna, nem haragudtam volna meg érte!

A doboz insertje valamivel praktikusabb, a figuráknak is külön dedikált helye van, ami szép, csak az elpakolást nem segítik, hogy ki hova kerüljön majd vissza. Illetve a szoba lapkákat és a kártyákat egy picit nehezebb kiszedni... vagy csak az ujjaim lettek nagyobbak. :)

Végszó

Komponensből azért így sincs hiány

Mint 3. kiadás, én sajnos annyira nem vagyok elégedett a kiadással, mert túl sok érdemi újdonságot nem hozott be, és amik számomra problémás megoldások voltak, azokat pedig nem javították. Viszont ha úgy nézem, hogy egy 50 új Haunt-os “kiegészítőt” kapok, akkor simán mehet a polcra a többi Betrayal játék mellé, még úgy is, hogy azokat sem játszottuk teljesen ki.

Az is egy eléggé szubjektív kérdés, hogy ha valaki a 2. és 3. kiadás között vacillálna, akkor melyiket ajánlanám. Én magamnak biztos, hogy a 2. kiadást venném meg a ház ódon hangulata miatt. Ha neked is jobban bejönnek az elhagyatott, romos helyek, akkor vitán felül a 2. kiadást érdemes beszerezni, nem beszélve arról, hogy ki tudja meddig marad a 2. kiadás a forgalomban. Viszont ha minden ízében a modern játékok híve vagy - félreértés ne essék, a 2. kiadás sem öregedett rosszul -, imádod ha minden látványos, szép, színes, akkor a 3. kiadás a Te választásod! Hasonlóképp, ha újabb 50 Haunt-ra vágysz, ne keress tovább, kaparintsd meg a 3. kiadást!

De egy biztos, a 3. kiadás nem váltja, nem helyettesíti a 2. kiadást, és egyik kiadással sem nyúlhatsz mellé, ha tetszik a játék alap mechanikája, és bejönnek az árulós játékok! Mindkét kiadással remek élményben lehet részed!

They say that the House on the Hill always wins...
Zoli
Címkék: Áruló, Felfedezés, Történetmesélés,
Írj üzenetet!