A varázsvilág talizmánja

A cikk megjelenése: 2022-02-23
A varázsvilág talizmánja

A Harry Potter társasok elég érdekes utat jártak be az elmúlt időben. 2011-ben mutatták be a Harry Potter saga utolsó részét a mozikban, és hiába volt a karakter népszerűségének csúcsán, egészen 2016-ig kellett várnia a mugli világnak, hogy Harry-ék tiszteletüket tegyék egy valamirevaló kalandban. Ez volt a Harry Potter: Roxforti csata, amely 2019-ben magyarul is megjelent. Ezt követően pedig szinte egymásnak adták a seprűt a kiadók, és sorra jöttek a játékok, melyek alapvetően két csoportra oszthatók. Az elsőbe az önállóbb címek sorolhatók (pl Sötét varázslatok kivédése, A halálfalók felemelkedése, Miniatures Adventure Game, House Cup Competition), a másikba pedig az áttematizált, létező címek Harry Potter verziója (pl. Time's Up, Dobble, Sztorikocka, Ki nevet a végén? - Trimágus tusa, Munchkin, Scrabble, Cluedo, Hedbanz).

Mit rejt a Talizmán?

Jelen cikkünk tárgya, lehet sokaknak meglepő lesz, ez utóbbi csapatot erősíti, vagyis egy már meglévő cím öltötte magára Harry köpenyét! Pedig annyira adta volna magát, hogy a címben szereplő talizmán esetleg egy újabb horcrux legyen, nem? Nekem legalábbis ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a játékot az új termékek között. És Harry Potter rajongóként nyilván egyből ki szerettem volna próbálni, hogy milyen játék is lapul a dobozban. De mielőtt dobozt bontanánk…

Egy nagyon pici kitekintő, hogy mi is a Talisman. Egészen 1983-ig kell visszamennünk az időben, ekkor jelent meg ugyanis a Talisman: The Magical Quest Game című társasjáték. Az alcíme és sárkányos borítója alapján könnyen kitalálható, hogy egy fantasy kalandról van szó, ami igen hamar óriási népszerűségre tett szert. Erről tanúskodik, hogy 2008-ban már a 4. kiadás érkezett, azóta pedig több, mint egy tucat kiegészítő! De miről is szól a játék? Adva van egy játéktábla, amelyen egy fantasy világban barangolhatunk. Több szereplő közül lehet választani (pl. Barbár, Varázsló, Szerzetes, stb), akiknek vannak speciális képességei, emellett erő, kraft (intelligencia, bölcsesség, mágia), élet és sors értéke, illetve pénz, tárgy és követő rendelhető mellé. A játék célja pedig szinte drámaian egyszerű: be kell jutni a játéktér közepére (Crown of Command), elmondani (kockával kidobni) a varázsigét (Command Spell), amivel a többi játékos karaktere szépen lassan elhalálozhat... De ehhez be kell járni rengeteg helyszínt, egyre beljebb kerülve a táblán, ki kell állni különféle próbákat, és nálunk kell lennie a címszereplő Talizmánnak is, mert csak így léphetünk át a Tűz völgyén, amely az utolsó előtti mező.

2019-ben már mutatkoztak annak jelei, hogy a Talisman igyekszik más világokba is ellátogatni, és mechanikáját az adott témához a legjobban illeszteni, így jelenhetett meg a Talisman: Batman – Super-Villains Edition, a Talisman: Kingdom Hearts (2019), a Talisman: Star Wars (2021), és a Talisman: Harry Potter. A Batman verzióban a gonoszokkal kell bejutnunk az Arkham elmegyógyintézet biztonsági szobájába, amihez talizmán helyett egy kulcsra van szükségünk. A Kingdom Hearts több kooperatív elemet is tartalmaz, de ugyanúgy egy győztes lehet azáltal, hogy eljut a Sötétség kapujához (The Door to Darkness), amihez most egy kulcspenge (Keyblade) szükséges. Star Wars esetén sem lesz túl nagy meglepetés. A 12 választható karakter (lázadók és birodalmiak) minden trilógiából merít, de meglepetésként a Rebels animációs sorozatból is. A játék során meg kell találni a Sith Útkeresőt és be kell jutni a legbelső helyre, az Exegol-on lévő citadellába, és legyőzni az Uralkodót. Így válhat a játékos a végső Jedi Mesterré, vagy a következő Sith nagyúrrá. És akkor mi a helyzet Harry-ékkel?

Nem ebédre gyűltek össze
Draco biztos házszabályozta a Roxforti csatát
Dobtam, léptem. A hely nem szeretett...

A történet

Voldemort visszatért, egyenesen a Roxfort-ba! Feladatunk, a jók oldalán, hogy eljussunk hozzá, és győzedelmeskedjünk felette, míg a rosszak a hűségükről kívánják meggyőzni a nagyurat, ezért igyekeznek hozzá a Nagyterembe! Az út nem lesz egyszerű, számos ellenfél állja majd utunkat, a kihívások pedig egyre csak nőnek, ahogy bejutunk Roxfort falai közé… közben pedig Voldemort sem vár azért ölbe tett kézzel.

A karakterek

A játékhoz 2-6 fővel ülhetünk le és ki-ki eldöntheti, hogy ki melyik oldal karakterével szeretne nekivágni a varázslatos kalandnak. A jókat, vagyis a Főnix rendjét erősíti természetesen Harry Potter, Hagrid, Dumbledore és McGalagony professzor, míg a rosszak, vagyis a Halálfalók oldalán Draco, Bellatrix, Lucius és Peter Pettigrew választható. A karakterek különböző Magic (mágia), Might (erő), Life (élet) és Fate (sors) szinttel rendelkeznek, amelyek a játék során változhatnak. Minden karakterlap 2 oldalas, amiknek hála nem csak az értékek eltérőek, de más és más speciális képességet is jelentenek. Számomra mondjuk furcsa volt egy 3-as mágia szintű McGalagony mellett egy 3-as szintű Draco… és bár értem én, hogy az alapértékek 1 és 5 között lettek meghatározva, de hát akkor is. Az erőviszonyok nem lettek annyira jól beállítva a kezdéshez.

A játéktér

Ahogy bármely tematizált Talisman-ban a játéktér hűen visszaadja a világ hangulatát, amelyet éppen magára ölt. A tábláról rengeteg Harry Potter helyszín visszaköszön, szépen, színesen megrajzolva. Ezek a teljesség igénye nélkül: Privet Drive, Mágiaügyi minisztérium, Gringotts, Malfoy kúria, Azkaban, Abszolút, Hagrid kunyhója, Aragog fészke,Tiltott rengeteg, Fúriafűz, Kviddics pálya, Bűbájtan- és Sötét varázslatok kivédése tanterem, stb. A játéktér egy külső, középső és belső gyűrűre oszlik, a helyszínek is ennek megfelelően helyezkednek el. A külső gyűrűn London utcái, a középsőn Roxfort és környéke, a belsőn pedig a tantermek, míg legbelül, mindennek a közepén a Nagyterem. Az egyes gyűrűk között az átjárás nem automatikus, bizonyos feltételeknek meg kell felelni, hogy egyre beljebb és beljebb juthassunk.

A játéktér amúgy megkéri a maga asztal területét, esetünkben ez 69 x 56 cm, ami mellett még szükség lesz némi térre a karaktereknek és a húzható kártyáknak, tokeneknek.

A játékmenet

Először is el kell döntenünk, hogy milyen karakterekkel állunk neki a kalandnak. A játékot némileg színesíti, ha a jók és rosszak is képviseltetik magukat, de akár mindenki tartozhat egy ligába is, a cél lényegében ugyanaz. Minden karakter egy számára hű helyszínen kezd a táblán, pl. Harry a Privet Drive-on, Bellatrix Azkaban-ban. Kapunk kezdő galleon készletet, a karakter táblánknak megfelelő kezdő értékeket, varázslat kártyákat, és indulhat is a kockadobás!

Összefuthatsz majd... tudodkikkel!
Varázstárgyak, még jól jöhetnek.
Csillámpor, csillámpor, csillámpor...

Mert nagyon leegyszerűsítve, ez egy dobj és lépj játék. Minőségi D6 dobókockával dobunk, hogy az adott körben a karakterünk mennyit léphet, előre vagy hátra mozogva. A csavar a dologban ott van, hogy a dobott értéket kell lelépnünk, vagyis ha 4-est dobtunk, akkor nem léphetünk csak 3-at. Ez akkor kellemetlen, ha nem szeretnénk egy adott helyszínre lépni (pl. biztosan harcolnunk kell), vagy túllépünk a régiók közötti átjárón, stb.

Egy helyszínre megérkezve több dolog is történhet. Ha kártya ikon van rajta, akkor az adott számú lapot fel kell húzni az Encounter (Találkozás) pakliból, és a húzott lapnak megfelelően kell eljárni. Találkozhatunk karakterekkel (pl. Sirius, Piton, Umbridge, Ron, Dobby), akik karakterünk hovatartozása (Főnix rendje vagy Halálfalók) szerint szövetségeseink lehetnek, vagy ellenfeleink, akikkel harcba kényszerülünk, és vannak még a semleges karakterek, akikkel így is, úgy is harcolnunk kell, mert hát ők ilyenek, ugye, Rémszem? Rajtuk kívül húzható még néhány Event (Esemény) kártya, mint pl. a Sötét jegy megjelenése, ami, ha a karakterünk Halálfaló, kap egy életet, ha Főnixes, akkor veszít egy életet; Place (Helyszín) kártya, mint pl. a Trimágis kupa útvesztője, ahol kimaradsz egy körből, vagy nyersz egy Fate (Sors) tokent; és vannak még varázstárgy és tárgy kártyák , mint a varázspálca vagy a Bagoly Berti féle mindenízű drazsé.

Kártyahúzáson túl az adott helyszín kockadobást is kérhet, és a dobott értéktől függően történik valami, pl. az Azkaban-ban ránk támadhat egy dementor, de akár növelhetjük a mágia értékünket is. Ezeknél a helyszínre írt hatásoknál engem kimondottan zavart, hogy egyrészt eléggé apróbetűsek, és így ha a karakterem az asztal másik végén lépked, meg kell kérni az ott ülő játékost, hogy olvassa már fel, mi van odaírva, illetve, hogy a sarkon lévő helyszínek szövege is rendre két oldalra lett tördelve, így 90 fokkal elforgatva egymáshoz képest. Nyilván nem árt a testmozgás, mert ha nem a sarkon ülsz, tekeredhetsz rendesen az elolvasásukhoz. Ez amúgy a játék sajátja, mert a többi Talisman játéknál is bőven vannak ilyen mezők. Az utolsó helyszín típus, aminél csak egy adott, fix hatás van. Ezek általában az egyik félnek kedveznek, a másiknak pedig ártanak.

Az eltérő oldalon álló karakterek, ha egy mezőn állnak, interakcióba is léphetnek egymással, ami nyilván csatát jelent a felek között, ha egyik fél sem tud kitérni a támadás elől. A karakterek közötti csaták mindig a karakterek mágia értékét veszik alapul. Ehhez dobhatunk még kockával, növelve a mágia értékünket a csata erejéig. De segíthetnek minket követők, tárgyak, és természetesen varázslatok is. A legyőzött karakter életet veszíthet, de elvehető tőle tárgy vagy galleon is, sőt, akár a követői is megtámadhatók és trófeaként elvihetők, amivel majd a karakterünk értékeit növelhetjük később.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit csinál mindeközben Voldemort a Nagyteremben. Varázsló sakkozik? Vagy bájitalt kotyvaszt? Egyik sem. Ő is mozoghat ugyanis, amikor valaki 1-est dob a mozgása során, mert ilyenkor a nagyurat is mozgathatjuk, akár a régiók között is, mert neki nyilván ilyen akadály nem állhat az útjába. Ha esetleg összefutunk vele valahol, mert mondjuk ő is vár a Roxfort Express érkezésére, legyőzni nem tudjuk, csak sikeresen elmenekülni előle, és kockadobás után történik velünk valami. Ha veszítünk, oda egy életünk. Nyilván.

"Itt... úgyse jössz... át!"
Akkor most gondoljuk át szépen az életünket...
A Kviddics pálya, ahol nem a cikesz a tét

És ha már életvesztés, a játékban meghalhatunk, ami több szempontból szívás. Egyrészt, mert meghaltunk, amit lelkileg fel kell dolgoznunk. Másrészt el kell dobnunk a nálunk lévő Varázslatokat, Trófeákat (amivel fejlődhettünk volna), és Sors jelölőket (ezzel lehet amúgy egy-egy kockát újra dobni). De, ami a legnagyobb pech, hogy minden értékünk visszaáll a kezdeti (!) értékére (oké, átfordíthatjuk a karakterlapunkat, hogy megnézzük, azokkal a képességekkel mire megyünk), és bekerülünk a St. Mungo kórházba, ami természetesen a külső gyűrűn van... Vagyis ha már csak alig pár szobára voltunk a Nagyteremtől, relatíve kezdhetjük elölről (!) a játékot.

És az említett utolsó szobák egyáltalán nem könnyítik meg a dolgunkat. Eleve lassabban haladhatunk, de itt a játék bevet mindent: támadnak a repülő kulcsok, jön a mumus, aki addig nem nyugszik, amíg le nem győzzük, vagy Főnixesként csúnya végünk lehet a bájitaloktól, és hasonlók. Az utolsó előtti hely itt amúgy Szükség szobája. Ahhoz, hogy a Nagyterembe érhessünk, nálunk kell lennie egy Halál ereklyéi kártyának, különben fordulhatunk vissza.

Amin még dolgozhattak volna

  • Ami nekem személy szerint a leginkább nem tetszett, az az elhalálozás, és az ezzel járó külső gyűrűre kerülés és tabula rasa. Tényleg kezdheted újra az egészet.
  • A karakterek közötti erőviszonyokat már írtam, hogy nincsenek igazán karakterhez igazítva. Jóval nagyobb mozgástér kellett volna a skálán.
  • Ahogy a tárgyak is furák ilyen szempontból. Pl. Griffendél kardja ad 1 Mágiát és 1 Erőt, míg a Tekergők térképe 2 Mágiát.
  • Hiába tudtunk 1-1 értéket feljebb tolni, a fejlődést nem igazán éreztük.
  • A pénzt sem nagyon használtuk ki. Mondjuk ez lehet, hogy az első játék számlájára írható.
  • Meg van kötve, hogy maximum 4 tárgy lehet nálad és 3 követő. Ezek még mondjuk rá, hogy oké. De, hogy szerencsétlen varázslóink a mágia értékük alapján birtokolhatnak x számú varázslatot, az nekem fura volt. 2-3-as értékkel pl. nem is tudsz varázsolni, és 7+ felett is csak 3 kártyád lehet. Varázslókról beszélünk, az ég szerelmére!
  • Ami teljesen téma idegen volt, hogy Halál ereklye kártyát, ha nem pakliból húzol, akkor a Kviddics pályán szerezhetsz… Elképzelem, ahogy Harry-ék felpattannak a seprűre, és egymásnak dobálják a Feltámadás Kövét, Bellatrix véd, Hangrid megszerzi, Lucius pedig sunyi módon odarepül, és... erre mondjuk lehetne építeni egy külön játékot is. :)
  • Dobby köcsög. Ha veled van, csak egyet mozoghatsz az adott régióban. Dobby nem segít Harry Potter-nek. Rossz Dobby.
Dobozbelső
Azért az összképre nem lehet panasz

Mi van még?

A 9 minifigura (kapunk egy Voldemort figurát is) szépen kidolgozott, aki szeret festeni, biztos, hogy örömét leli majd bennük. A többi komponens is jó minőségű, a dobókockák örömteli, hogy nem szimpla fehér verziók, és a tárcsák is teszik a dolgukat. A dobozban mindennek szépen megvan a maga helye, és ha tippelnem kéne, akkor nem hiába férne még több kártya és figura a dobozba. A játékszabály alapvetően egyértelmű, de sajnos a játéktáblára írottakkal okozhat némi zavart, mert pl. King’s Cross-on való bejutás a középső régióra merőben mást vár el a játékostól, ha csak az egyiket olvastuk el. A szabályban van amúgy egy komplett oldalnyi folyamatábra, ami pontosan végigvezet, hogy ha a játék során ez vagy az van, akkor mit kell csinálni, mi következik utána. Mondjuk ennyire azért nem bonyolult a játék, de kedves dolog, hogy van.

Összegzés

Ha szereted a Harry Potter világát, és a Roxforti csatában már meguntad, hogy folyamatosan elölről kezded a paklid építését (helló évek, tanulás, tapasztalat), vagy csak egy teljesen más élményre vágysz a varázsvilágban, érdemes lehet kipróbálnod a játékot, ha szereteted a “dobsz és mész” jellegű mókát. A külcsín abszolút a filmekre támaszkodik, a helyszínek szépen rajzoltak, az alkatrészek jó minőségűek, a karakter tárcsákért plusz pont (az eredeti Talisman 120 (!) süveges jelölőt használ ugyanerre a célra). Nehéz olyan dolgot találni itt, amit nem építettek volna be a készítők egy helyszín, követő, tárgy vagy varázslat formájában, inkább több, mint kevesebb sikerrel.

Én a játék során arra jöttem rá, hogy a dobj és lépj mechanika nem kimondottan az én műfajom, és a játékon belüli újra kezdés sem, mert nyilván, ha az ember újra és újra asztalra tesz egy játékot, akkor elölről kezdi, de itt játékon belül veszthetsz el lényegében mindent, és ez nem a Bloodborne, ahol tizedszerre mész neki a Cleric Beast-nek, már csak azért is…

Expecto Patronum!
Zoli
Címkék: Harry Potter,
Írj üzenetet!