Mini festő tanfolyam 3. rész - Élet az alap festékréteg után

A cikk megjelenése: 2022-07-14
Az első lépések festőként, némi színelmélettel.

Az előző alkalommal választottunk színeket az új csodás mininkhez és adtunk neki egy kezdeti, alap festékréteget, így már nem szürke. Éljen! Ha nagyon-nagyon messziről néznéd a figuráidat, itt, az alap színréteg után akár azt is mondhatnád, hogy hát ez kész van. De azért szerintem ne álljunk meg itt, főleg akkor ne, ha nem 10 méteres távolságból néznéd az új figurádat.

Legyen sötét, mely sötétnek látszik és lőn világos mi világosnak látszik!

Túl vagyunk tehát az alapozáson (prime) és az alap festékréteg (base) felvitelén. A két új technika, amivel ma foglalkozunk az árnyékolás (shade) és a kiemelkedő részletek kiemelése (highlight). Az árnyékolás leghatékonyabb módja a “bemosás”, ahol a figurára egy eléggé higított festékréteget viszünk fel, ami megül a mélyedésekben, ahol természetesen árnyék lenne. Ezután pedig, főleg mivel a híg bemosó festék nem csak a mélyedésekbe kerül be, a kiemelkedő részeket ki kell világosítani, ahonnan természetesen a fény esik a figurára.

A “bemosás” technikája

Ennek az alapjait már részlegesen érintettem a kezdeti begyakorlásra váró technikáknál. De ismétlés a tudás anyja. A festék, amivel itt dolgozunk gyakorlatilag olyan állagú kell, hogy legyen, mint a tej. Ezt elérhetjük házilag is higítással, de annyi féle szín létezik a Citadel festék palettán már ebben a kategóriában is, hogy az elején egyszerűbb ebből választani.

Ha házilag szeretnéd előállítani a saját shade festékedet, akkor válassz egy az alap színednél kicsit sötétebb festéket, amivel kikevered az alapszín “árnyék” verzióját, majd ezt hígítsd vízzel, amíg eléred a kívánt folyós állagot, ami kellően vizes és kicsit áttetsző.

Ha megvan a szín, akkor úgy vidd fel a figurára, hogy a sötétítésre váró területen ne “szálirányba”, hanem keresztbe húzd végig az ecsetet, amit jól belemártottál a híg festékbe. Mire gondolok itt? Ha például egy köpenyt szeretnél árnyékolni, hogy a ráncok mélyedései sötétebbek legyenek, akkor ne fentről lefelé a köpeny mentén húzd az ecsetet, hanem keresztbe a köpeny rövidebb oldalán végig. Így nem lesz a köpeny alja alapvetően sötétebb mint a teteje, a gravitáció csodájának hála, hanem tényleg a ráncokat fogod tudni kiemelni.

Ha már a gravitáció szóba került. Nem mindegy, hogy milyen szögben tartod a figurát, amikor felviszed a wash réteget. Gondold végig, hogy hogyan esne a fény a figurádra és igyekezz úgy tartani, hogy így a gravitáció ne vigyen feleslegesen sok festéket olyan részre, amit nem szeretnél kifejezetten sötétebbre venni. Sőt akkor is, ha ugyanazzal a wash festékkel szeretnéd bemosni az egész figurát akkor is érdemes részletekben árnyékolnod, a gravitáció kegyetlen hatásait figyelembe véve.

Itt is, mint az alap rétegnél a kevesebb több. Inkább több rétegben vigyél fel kevesebb festéket, amíg eléred a kívánt árnyalatot, mint hogy eláztasd a munkádat és túl sötét legyen.

Ha nem sikerült jól eloszlatni a festéket, akkor a híg állaga miatt elég sokáig tudsz még felitatni belőle egy picit, akár egy fülpucoló pálcával vagy egy zsebkendő sarkával. Milyen egyéb hibák léphetnek fel? Ez a híg festék hajlamos kicsit karikásan száradni. Ha ezt szeretnéd elkerülni, akkor a vizes edénybe, amiből hígítod a festéket cseppents egy-két csepp folyékony szappant, ez csökkenti a felületi feszültséget.

Haladó technika: Vigyél fel csak egy kis vizet az ecsetedre és “jelöld be” a területeket, ahol árnyékolni szeretnél, majd dolgozz egy kicsit kevesebb és kevésbé híg bemosó festékkel és a festék természetesen oda fog gyűlni, ahol előzetesen bevizezted. Ezzel a technikával később jóval ügyesebben tudod majd kontrollálni, hogy hová folyik be az árnyékoló festék. Ha a “bejelölés” nem sikerült jól, akkor csak hagyd megszáradni a vizet és kezdd újra. Így nem tudod festékkel elrontani a korábban már szépen megcsinált részeket.

A “szárazecsetelés” technikája

Erről is már volt szó nagy vonalakban. A szárazecsetelés célja, hogy durva ecset kezeléssel és minél szárazabb festékkel az ecseten csak a kiálló részekre juttassunk egy az alapszínnél világosabb réteg festéket. Ebből a festéktípusból is létezik jelenleg 31 féle árnyalat a Citadel palettáján, de szintén keverhetünk magunknak is, ha ennél valami extrábbra van szükségünk.

Ha magadnak kevernéd, akkor világosabb, vagy egyenesen fehér árnyalatot keverj hozzá, de érdemes észben tartani, hogy nem létezik olyan, hogy “tiszta fehér”. Ennek is vannak melegebb és hidegebb árnyalatai. Ha meleg színt hígítanál, akkor “meleg fehéret” válassz, ha hideg színt, akkor pedig hideget. Ha ez nagyon kínai, akkor térj vissza egy picit az előző cikkre, ahol az árnyalatokról volt szó hosszabban.

A szárazecseteléshez kezdetben érdemes egy kicsit használtabb, bénább ecsetet választani, mert amíg nem tökéletes a technika, addig könnyen rongálja az ecsetet. Ehhez egyébként egy laposabb fejű ecset ideális, aminek egyenes vonalban vannak a szálai, nem hegyes, mert így könnyebb kontrollálni ismét csak a festék felvitelt. Például egy ilyen: Ecset: "M" Dry Brush

Na megvan a tökéletes festék és a tökéletes ecset. Most jön a mágia. Ha ezzel a lépéssel megleszel, akkor már gyakorlatilag kész is van a figurád. De ne örüljünk előre a medve bőrére. Hogyan szárazecseteljünk? Az ecseten csak nagyon kevés festék legyen. Ehhez miután belemártottad az ecset végét a festékbe töröld bele párszor egy papírtörlőbe például, amíg csak nagyon kevés szín megy át a papírtörlőre, ekkor tudsz nekiesni vele a figurának.

Ahogy a bemosásnál, itt se szálirányba vidd fel a festéket, hanem keresztbe. Gyors, puha mozdulatokkal dolgozz, mintha port törölnél. Minél lassabban és jobban rányomva használod az ecsetet, annál több festék mehet be a mélyedésekbe, elrontva a korábbi árnyékoló munkádat. Mindeközben próbáld minél merőlegesebben tartani az ecsetet a figurával. Itt is felvihetsz két-három vékonyabb réteget egyre világosabb árnyalatokkal a tökéletes átmenet elérése érdekében.

Ha idáig velem voltál és követted a lépéseket, akkor van egy gyakorlatilag kész figurád ezen a ponton. Wow, jó érzés nem? Ha készítettél egy figurát ez alapján és szívesen megosztanád velem és a nagyvilággal az első saját festett figurádat, akkor küldj egy képet az info(kukac)szellemlovas.hu címre és feltöltjük majd az Instagram oldalunkra, a neved feltüntetésével!

Írta, Hanka
Írj üzenetet!