Anonim Társasjátékfüggők? Második felvonás

A cikk megjelenése: 2019-07-09
Anonim társasjátékfüggők

A saját társasjátékfüggősegem

Anonim Társasjátékfüggők?

Az előző héten vetettem fel a témát, hogy a legtöbben közülünk társasjátékfüggők. Azért aggodalomra semmi ok, nem halálos, de fertőző. Ha nem olvastad az előző cikket, akkor itt bepótolhatod.

Elgondolkodtam, hogy mik is azok a játékok, amik engem anno bevonzottak a társasjátékok világába. Bár nem volt nehéz, mert beleszülettem.

Úgyhogy akkor kicsit izgatottan, de most a saját toplistámat mutatom be. A játékokat, amik mellett felnőttem és amik ma egy olyan élethez vezettek, amiben mindent átsző a társasjátékozás: munkát, családot és barátokat is.

Café International

10. helyezett - Café International
Ez egy Politikailag korrekt kávézó
A Café International-ben igazán sokszínű a vendégsereg. Az egyik asztalnál egy francia hölgy beszélget egy spanyol úrral, amott pedig egy indiai társaság iszogat. A kávézóban található négyfős asztaloknál kell leültetned a vendégeket úgy, hogy nem csak nemzetiség szerinti eloszlásukra figyelsz, de az egyes asztalokon belüli nemek arányára is.

RoboRally

9. helyezett - RoboRally
Már az irányokban sem lehetsz biztos
Mit tud kezdeni magával egy gigantikus komputer, ha nincs elég feladata, amivel le tudná kötni magát? Versenyt rendez a karbantartó robotok számára. Ebben a versenyben az elhagyott raktár területén száguldoznak a gépek általad előre beprogramozott útvonalon kerülgetve a lézereket, egymást kilökve a pályáról. Azt gondolod könnyű beprogramozni előre 9 lépést? Nem az.

Razzia

8. helyezett - Razzia!
A maffia nem pihen
Tegnap megszereztüka szajrét, most el kell osztani. Mostanában ez népszerű társasjátékos téma lett. Felcsapjuk a szajré kártyákat majd licitálással elosztjuk, de nem minden kincs ugyanolyan értékes. Túl nagy lesz a kapzsiságunk és megjönnek a rendőrök, mielőtt eloszthatnánk?

Egizia

7. helyezett - Egizia
Egyiptom most épül
A hajóidat a Nílus menti akció helyekre kell tenned, hogy követ szerezzenek a fontos építkezésekhez, jobb munkásokat toborozzanak neked, esetleg a művelhető földjeidet gyarapítsák. Egy fontos szabály, hogy a következő akciót csak és kizárólag az azt megelőző akciónál lejjebb teheted a Nílus folyását követve, így aztán jól meg kell gondolni minden egyes akció választást. Egyszerű,rövidebb munkáslehelyezős jó mechanizmussal.

Ticket to Ride Marklin

6. helyezett - Ticket to Ride Marklin
Vonatcsodák
Válassz összekötni való városokat és kösd össze a saját kocsijaiddal a megfelelő színű vonatkocsi lapok begyűjtésével. A Ticket to Ride Marklin kiadás a németországi térképen játszódik, azzal a különbséggel, hogy itt minden vonatkocsi lap grafikája egyedi. Vonatrajongóknak. Én nem voltam az, de apukám igen. Mondjuk nem bántam meg, mert igazi családi klasszikus volt nálunk, még a nagypapám is leült mellé sokszor.

Pompeii

5. helyezett - The Downfall of Pompeii
Ki fogja túlélni a kitörést?
Nem félünk a vulkántól, így betelepítjük a lakóinkat Pompeii városába megfelelő színű épületkártyák kijátszásával. Aztán mégis félünk a vulkántól. Naná, mert kitört. Most megpróbáljuk kimenekíteni a lakókat minél gyorsabban, minél többet a sajátjaink közül. 3D-s vulkán makettel. Csak mondom.

Loius XIV

4. helyezett - Louis XIV
Kié a király kegye?
Az egyik leginkább alulértékelt játék szerintem. A játékban a Napkirály udvarának neves alakjai felett kell befolyást szerezned a modulárisan kialakított játékterületen, melyen az udvar tagjai láthatók (klasszikus többségi birtoklós játék). Ha sikeresen befolyásoltad az udvar tagjait, megkapod jutalmad. Minden játékosnak saját célkártyái vannak, ezeket gyűjtve és teljesítve képességeket és győzelmi pontokat adnak.

San Marco

3. helyezett - San Marco
Azok a fránya hidak
Velence városrészeit kell uralni, de lévén, hogy Velencéről van szó sok híd osztja szét a városrészeket. Klasszikus többségi birtoklós játék ismét, de csak ott értékelünk ki, ahol a dózse van, akit szintén ügyesen kell mozgatni a megfelelő helyekre. Sőt az akciólapokat egy valaki osztja szét és a többiek választanak a paklikból.

Java

2. helyezett - Java
Ha te vagy legmagasabb ünnepelj
Mi építjük meg Java egyik rizstermelő régióját. De rizsről szó sincs. Több szintes lesz a pálya, ahogy egymásra építjük a különböző formájú elemeket és aki legmagasabban van az embereivel egy területen ő szervezheti a sok pontot érő ünnepségeket. De csak azért mert te vagy a szervező még más is profitálhat.

Tikal

1. helyezett - Tikal
Templomok vagy kincs?
Minden körben 10 akciópontod van, ezzel kell gazdálkodni. Költsd új felfedezők behozására, fix táborhely építésére, kincsek kiásására vagy templomok feltárására. A templomokat azonban őrizni is kell, mert te feltártad más meg kiértékeli, ha több felfedezőt hoz a területre. A régészek élete kegyetlen.

Írj üzenetet!
Szellemlovas cégadatok

A cég neve: Szellemlovas Kft.
Cím: 1067 Budapest Szondi u. 18.
Telefonszám: +361/302-2326
Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-718457
Adószám: 13094744-2-42

Bank adatok

Bank neve: K&H Bank
Bank címe: H-1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
A számlatulajdonos neve: Szellemlovas Kft.
Számlaszám: 10404072-50526565-72751004
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Számlaszám IBAN: HU76 1040 4072 5052 6565 7275 1004

A Tárhelyszolgáltató adatai

Tárhelyszolgáltató neve: Naxonet Bt.
Székhelye: 2400 Dunaújváros, Nap utca 2.
Adószáma: 22581886-2-07
Cégjegyzékszáma: 07-06-015006, Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága
Telefonszám: +3630-591-7759
Tárhelyszolgáltató e-mail címe: naxonet@naxonet.hu

A bolt:

NYITVA hétköznap 12-19-ig, szombaton  10-18-ig!
Cím: 1067 Budapest Szondi u. 18/a
Telefon: +3630/3632344 (Hétköznap 12-19-ig)