Az anonim társasjátékfüggők ülését megnyitom
Anonim Társasjátékfüggők?
A legtöbben közülünk még csak nem is anonim módon társasjátékfüggők. Elgondolkodtam ezen pár nappal ezelőtt, hogy mik is azok a játékok, amik engem anno bevonzottak ebbe a hobbiba, olyannyira, hogy ma ez a munkám, a hobbim és a társasági életem alapja is.
Kicsit több, mint 3 éve még egy felmérést is készítettünk erről a Szellemlovas vásárlói körében (páran még emlékezhettek is erre), hogy ti melyik játékoktól datáljátok a társasjáték függőségeteket. Akkor elsősorban saját okulásunkra készítettük ezt a felmérést, de pár napja amikor ez a téma felmerült bennem, eszembe jutott, hogy miért ne osszam meg veletek az eredményeket és a saját 10-es listámat a függőséget okozó játékokról.
Úgyhogy további időhúzás nélkül lássuk most a közösségi listát, a ti listátokat. A jövő héten pedig, bevallom kicsit izgatottan, a saját toplistámat mutatom majd be. A játékokat, amikkel egy egész életét a társasok bűvöletében töltő lány beleszeretett a játékokba.
10. helyezett - Small World
Túl kicsi a világ! Te kiket támogatnál?
A világ túl kicsi, hogy minden faj békében és harmóniában élhessen egymás mellett. Itt az ideje eldönteni, hogy kik érdemesek arra, hogy ezen a világon éljenek. Az alapötlet egyszerű. Rendelkezésre áll több faj és ők küzdenek az életben maradásért. Meg kell hódítani az új területeket és elsöpörni a konkurenseket.
9. helyezett - Ticket to Ride
Van menetjegyed?
Ha nincs, gondoskodj róla, mert felejthetetlen játékban lesz részed. A Ticket to Ride egy igazán pörgős, taktikai játék, pofonegyszerű szabályokkal. Feladatunk, hogy Amerika városait vasúton körbeutazzuk. A rendelkezésre álló vagonokkal minnél több városba kell ellátogatnunk, s ezt minél hosszabb útvonalon tesszük, annál több pontot kapunk érte.
8. helyezett - Elder Sign
Arkham Horror light
Arkham városa sosem nyugodhat békésen. Ezúttal a helyi múzeumban készülnek a Mérhetetlen Vének világunkra törni. Az Elder Sign egy igényes, pörgős kockajáték, az Arkham Horror alkotóitól. Első ránézésre a játék az Arkham Horror kistestvére. Kooperatív játékmenet, ugyanaz a végcél: megakadályozni a Mérhetetlen Vén felébredését.
7. helyezett - Rizikó
Bemutassuk? Tényleg?
A Rizikó talán mondhatjuk, hogy a harci stratégia atyja, amit talán mindenki játszott gyerekkorában legalább egyszer. Sokszor hallottam már, hogy a Rizikó nem tartozik a modern társasjátékok közé, de ezek szerint ismét beigazolódott, hogy sokakat ez vezetett el a modern társasjátékokhoz.
6. helyezett - Pandemic
Dolgozzatok össze!
A Pandemic-ben nektek kell megmentenetek a világot az emberiséget fenyegető vírusoktól, miközben mindent elárasztanak a fertőzések és az idő egyre fogy... A kooperatív játékok alapja, hogy a csapatnak össze kell dolgoznia, mert ha mindenféle megbeszélés nélkül akciózik mindenki, annak bizony az lesz a következménye, hogy váratlanul ellepik a világot a vírusok és kikaptatok.
5. helyezett - Trónok Harca
Kardok vihara
A király halott. A hét királyság háborúban áll. George R. R. Martin népszerű regényciklusának világában játszódó társasjáték, melynek immáron második kiadása látott napvilágot, ahol hat nemes ház egyikeként szállhatunk versenybe a Vastrónért. Stratégiai játék, melyben legfőbb feladatunk Westeros területeinek elfoglalása, és ami még fontosabb: megtartása.
4. helyezett - Bang!
Ki volt a kedvenc vadnyugati hősöd?
A seriff, a törvény embere, a magányos farkas, esetleg a mindenre elszánt rosszfiúk? A rejtett szerepek, pörgős játékmenet, valamint a tizenhat választható karakter, egy-egy rá jellemző különleges képességgel, biztosítják, hogy egyhamar nem fogsz unatkozni a spagetti western és a vad tűzpárbajok világában.
3. helyezett - Carcassonne
Verseny a legjobb területekért
A Carcassonne egy egyszerűbb stratégiai játék, melyben több pontot kell összegyűjtenetek, mint játékostársaitoknak. Ezt úgy tudjátok megtenni, hogy jókor, jó helyre teszitek le embereiteket a folyton bővülő terepen. A szabályok egyszerűek, a játék pörgős, gyorsan lejátszható egy-egy parti.
2. helyezett - Arkham Horror
Féltél már valaha az életben?
A Rettegés Arkhamban játék minden képzeltedet felülmúlja és még tovább is lép rajta. Kooperatív játék, gyönyörű képek, hangulatos szövegek és rengetegszer újrajátszható. A kártyákon rengeteg szöveg szerepel, mind azért hogy megfelelően sötét és félelmetes hangulatot teremtsen a Lovecraft-i hangulathoz.
1. helyezett - Catan Telepesei
Meglepődtél az első helyezetten? Én sem!
Gyűjtsd össze a szükséges nyersanyagokat, építs utakat, falvakat, városokat. Ha szükséged van valamire, cserélj a többi birtokossal. Legyen tied a legnagyobb lovagi hatalom, vagy a leghosszabb út. Gyűjts össze tíz győzelmi pontot, mielőtt valaki megelőz. Sokan a modern társasjátékokat a Catan-hoz kötik és ez látszólag itt is beigazolódott.